Először is elmesélném magát a Cosplayer Expos napomat. Aztán konzultálnék az eredményekről.
Reggel minden a szokásos tervben volt. Kis csapatommal elindultunk a területre, ott rögtön ki is derült, hogy a segítőmet NEM VIHETEM BE. Nagyon mérges voltam. Viszont hála a rengeteg segítségnek az öltözőben, időben készen lettem.
Várakozás közben összehaverkodtam egy lánnyal, Melivel, akivel rengeteget beszélgettünk, segítettünk a másiknak, hogy ne ájuljunk el. Mikor bementem, a halálomon voltam, nagyon is. Valahogyan mégis elmakogtam, amit akartam, utána szaladtam lenyugodni, 14 órára.
A műsor fergetegesen sikeredett, felettébb büszke vagyok magamra :D Utána fotózás volt, és a végén már csak lazultam.
DOBOGÓS LETTEM!
Bár az elején volt ezzel egy hatalmas kavarodás. De végülis minden sínre került, ma vehettem át az ajándékaimat.
Köszönöm a lehetőséget, a segítséget, különösen a hugicámnak, Momo-tannak és Melindának :D
Életképek:
Előzsűrízés előtt kb 2 percel :D
A eksön. Ez egy extrém szar kép, de pont elejtettem a szoknyámat rajta :'D

Életkép. Én és a csónakázós Ariel veszekszünk a vellán :D
Az érmemmel, az ajándéktasakommal és az oklevelemmel :3 (in Liget)






Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése